„Az egység titka a sokféleség” (Müller Péter)
Müller Péter könyveit olvasgattam a napokban, amikor életem újabb, nemrég még megoldhatatlannak látszó próbatétele állt elém – ma már tudom – megoldandó sorsfeladatként. Döntenem kellett, és – biztosan sokan éreztek már így – sokáig képtelen voltam, sőt, úgy éreztem, egyedül vagyok gondommal a világban, és hiénákkal viaskodom magamban.
Ilyenkor, ha segítséget sehonnan nem várhatok, de már tudatosul bennem, hogy a megoldás – bármily embert próbáló is – nem hárítható senkire, gyakran fordulok az általam nagyra becsült író gondolataihoz bölcs útmutatásokért, tanácsokért, amelyekben még sohasem csalódtam.
Müller Péter életvezetési tanácsai ugyanis úgy nyitják meg az ember lelkét, szabadítják föl vergődő, gyakran saját félelmének palackjába zárt szellemét, hogy előbb mindig figyelmeztetnek: „sorsunk formálása rajtunk (is) áll”, és a bölcs tanácsok soha nem csupán túlélni tanítanak nehéz sorshelyzeteket, hanem azután élni segítenek – újra élni. Gondolatait követve szinte pontokba szedve követhető, mi a helyes útirány, és az hogyan tartható, s figyelmeztet arra is, mit tegyünk, ha letérünk az útról.
Döntöttem hát ismét életem nehéz sorskérdésében, bár azt, hogy biztosan jól döntöttem-e, ma még nem tudom, legfeljebb érzem, hiszen megnyugodtam, lelkemben béke van. Ez a benső béke jelzi számomra mindig, hogy a tőlem telhető legjobb döntést hoztam, hiszen a lelkem nem vergődik tovább, újra szabadnak érzem, és előttem most már megint fényesebb az út – szinte végtelen – ahol sohasem vagyok egyedül.
„Ez most a másokkal együtt” időszaka…– visszhangzanak bennem gyakran a biztató gondolatok, amelyeket mindjárt tovább is ültettem, hogy csírát hajtsanak azokban a közösségekben is, ahova olyan jó tartozni.
A családon túl, amely a legkisebb, mégis a legfontosabb emberi közösség, valamennyien tartozunk, tartozni szeretnénk más közösségekhez, tágabb körökbe vágyunk, és szerencsére, többnyire fölfelé, azokkal együtt, akikkel lelki békénk, harmóniánk szilárdabbá tehető, mert egymás erejét megsokszorozva szárnyalhatunk közös célunk felé.
Rokon-lelkű emberek mindig vonzzák egymást, s ha találkoznak, a közös szellemiség még jobban összetartja őket. Ha ez hiányzik, akkor nem igazi, csupán ál- vagy érdekközösség, amelyhez tartozunk.
„Az egység titka a sokféleség” – olvasok tovább az író gondolataiban – „ahol egyformák vagyunk, ott erősek leszünk, ahol sokfélék, ott gazdagok.”
Milyen igaz ez a legtöbb – például a mi itteni közösségünkre is: sokféle jellemű és készségű ember, akiket a közös szellemiség, hasonló gondolkodás vezérelt közös térbe – egyre tágabb körbe – ahol valamennyiünk lelke szabadon, de egy célért, együtt szárnyalhat azért, hogy megosszuk másokkal azt a tudást, amiből számunkra talán – ha parányival is – többet mért a sors, mint amennyit megtarthatunk magunknak. Így összeterelődve, összecsiszolódva emberi közösségünk által, apró ékkövekként oszthatjuk szét a nemrég még magányosan, erőtlenül szálló kis homokszemeket – sokáig megbújó, vagy magányosan, kuszán, törődötten, céltalanul kavargó gondolatainkat.
Bizonyára, ez a kis közösség is – akik életének, mindennapjainak elengedhetetlen ténykedése, hogy megossza gondolatait írásban is másokkal - egy sorsközösség, ahol a nemes cél összetart, összekovácsol, erőnket, hitünket, tudásunkat megsokszorozza, ahol néha sírunk, néha nevetünk, de túléljük a megpróbáltatásokat, amelyek értelmet adó létfeladatunk közös erőpróbái.
A közösség azonban sohasem helyettünk, de értünk, velünk dolgozik – akaratlanul is, vagy tudatosan: élni segít, értelmes emberi lét lehetőségét megmutatva.
Fogadjunk el, és kérjünk is segítséget, ha szükséges, hogy megőrizhessük az értékes szellemiséget minden olyan közösségben, amely fölemeli a gyakran elbotló, vagy a sokáig sötétben botorkáló embert is. Legtöbbször karnyújtásnyira, a könyvespolcon várnak a mindig elfogulatlan, igazi segítséget nyújtó bölcs, emberi útmutatások.
Az igazi harmóniáért, az értékes emberlétért mindannyiunknak meg kell küzdenie.
Harcoljunk hát, hogy valamennyien eljussunk a felismerésig: összetartozunk!
0 Hozzászólás: